Szombat délelőtt ellopták a bicajomat. Gyerekülésestül, Csenge sisakja meg a kormányon. Bejött egy dzsipó, és kitolta, 10 perccel azután, hogy elmentünk otthonról. És pont nem volt otthon más sem nagyon. A postára mentünk, meg jáccótérre. Annyira lebetegetítette a hétvégénket, hogy nagyon.
Totális depresszióba süllyedtem. Nagyon fájó pont, márcsak azért is, mert valaki be tudott jönni. A szomszédokkal ez volt a téma, kihegyezve arra, hogy télleg nem tudunk mit tenni ez ellen. Riasztó? Mindent zárni? Kamera? nyilván jobban figyelünk, de a há eddig is figyelt. Elmentünk a rendőrségre is, de az is csak egyfajta lezárás, hiszen eredménye nem lesz.
Úgyhogy dühöngtünk, járőröztünk, de maradt az űr. Nincs mese, mindent vinni kell a pincébe. Pedig ez működött most 4 évig, hát most nem. Mindenféle megoldást és össze-esküvés elméletet kitaláltunk, de talán a legjobb lesz aludni rá párat.
Nagyon, nagyon szomorú vagyok. Csalódtam az emberiségben. :)
