Naptár

október 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

ágyintézés

2010.10.30. 21:26 - hwg

Délelőtt nagybevásárlás tekkó. Feladat volt az ikea ágyrács is, amit Csengével toltam edéd utáni alvás gyanánt. Odafele aludt, meg amíg dumáltam Lukiékkal. Vettünk állatfarmot is. Otthon összeraktam, így a matrac a helyére került. Utána Csengét rásóztuk Tiborékra, addig szétkaptam a narancs ágyat és felvittem a padlásra. Majd egyszer eljut Kecsóra.

fáradt

2010.10.28. 20:12 - hwg

Lezúzott tüdővel toltam ma végig. Elég hamar elfáradok, de talán Csenge is fáradt volt kicsit. Megfogadtam, h a szülinapomig le fogok szokni a cigiről, úgyhogy hajráf. Steiner "köcsög" Sanyi ismét írt levelet, de ez is ügyvédi hulladék. tkp zsarolni próbáltak, de nem engedünk, sőt ezzel kvázi osztottak egy ászt, ami jó lesz később.

tüdőbajom

2010.10.27. 22:49 - hwg

Ma dokihoz mentem, mer a tüdőgondozó beutaló köteles lett. Én meg ugye elég aktívan köpöm a zöldet tüdőből. Azonnal küldött röntgenre (be is paráztam), ahol 1 órát vártam. Negatív. Csenge ma úszni ment, de most Nagyika és az én segítségem nélkül oldotta meg Mummatz. Sőt az egész estét is, annyira elhúzódott ez az egész. A Matyis találka is bukott így sajna.

torna, Vivi

2010.10.26. 22:47 - hwg

Már azért sem volt nyüszi, h Fédra ment Vivihez. Megbeszéltük, h utána beugrunk. Tornán volt trambulin, gerenda meg körmászás is. Jó mozgalmas volt. Habár egyre inkább kérdéses, h mi lesz. Legaláb egy 5 perces szülői eligazítás jó lenne arról, h mi van vagy mi lesz. Utána Viviék, ahol Sanyi bizonygatta, h Alíz állításával ellentétben a tvjük nagyon is fasza. Nehéz ügy volt. Viszont a verandát nagyon faszán megcsinálta.

chicken farm

2010.10.25. 22:45 - hwg

Tegnap arra értem haza, h sikítás. Ott volt mind a 4 csirke, meg Judit mint kísérő. Csenge gázul viselkedett, ezért félbeszakítttuk a bulit. Negyed 8ra értem haza a szállításból. Ikea és tesco off. Dw legalább felcsempésztük magunkat Tiborékhoz. Máshogy úgysem engedtek volna be.

szekrény kész

2010.10.24. 22:44 - hwg

Ma befejeztem a szekrényt a tolóajtók felhelyezésével. Végre. Délelőtt matracot is vettünk az ikeában, erre este kiderült, h a szivacs alja bepenészedett. Így hétfőn valszeg ikea megint ágyrácsért. Hátha akkor nem lesz olyan. Jáccóra nem mnetünk, de jól tettük, mer elmaradt az eső miatt.

palacsintaparti

2010.10.23. 22:39 - hwg

Délután palacsintaparti. Mi adtuk a helyszínt meg az anyagot,Tibor meg a sütőt meg a keverést meg a sütést. Viviék is jöttek, oltári csajparti volt. Jót dumáltunk, mert a gyerkök elvonultak a kisszobába tök sok időre a kiskacsákkal. Sajna későn kezdtük, de így fél9ig toltuk. Szuper volt, főleg ahogy a csajok tapsoltak Tibornak a feldobásokért. :)

családi Kossuth tér

2010.10.23. 15:00 - hwg

Ma Kossuth tér Fédráékkal. Mert bizony Kolompos. Sajna achelyszínt eltúrták, mert az árkádok alatt nagyon kevés hely volt. Leventével pakoltunk padot. Xénia pedig bevitte Csengét is előre a küzdőtérre. Jót táncoltak. A gyerekek kaptak zászlót egy rendőrnénitől. Legalább tizen kérdezték meg, hogy honnan szereztem. Kajaárus sem volt nagyon. Utána jáccó a Szabadság téren, oszt mekiebéd. Jó volt.

szülői kifakadás

2010.10.21. 22:30 - hwg

Olyan jó, h Csenge már nagy. Most már olyan emberes az ölelése. Nagyon jólesik. Szerencsére ő is szereti csinálni. :) Zalán meg reggel a felállást gyakorolta az ágyon. Feláll, oszt bumm előre eldől. Nagyon mókás. Szépen felépíti a járást. A fenti másik foga vadul nő, nem lesz kalóz.

torna meg edzés

2010.10.21. 22:01 - hwg

Ma újra volt nyafi torna előtt, mert Fédráért hamar ment Xénia. Ezért Csenge kicsit elbizonytalanodott. De nem volt gáz. Ott a folyosón már nagyon laza és jókedvű. Ma volt trambulin, meg gerendán egyensúlyozás is 3szor. Ügyes volt minden csirke, pontosan nem ismertem meg. De mindenki nagyon jól nyomta. Anyukával beszéltük, h össze kéne dobni komolyabb kamerarendszerre. Edzés meg fasza volt. Kopaszt lezúztam, Mátét megismerhettem.

úszáska

2010.10.20. 17:28 - hwg

Megvolt az első úszás. Sok infónk nincs. Az biztos, h nem volt nyafi meg sírás bent sem. Aszonta Csenge, h nem volt merülés, persze a haja totál vizes volt. És legközelebb is szeretne menni. A kérdés, h hogyan oldjuk meg az odajuttatást, mert most itt volt Nagyika.

szokásos

2010.10.19. 17:25 - hwg

Nagyon olajozott már a torna. Nyafogás nulla, Csenge lelkes nagyon. Balázs beteg volt, de így is simán bement. Kezdi sorolni a neveket is. Dolgozni is jó a várás és biztonsági kamera nézés közben. Melóban nagyon rohanós öltönyös nap volt. Meg tán kicsit megint beteg vagyok, megy a pingpong rendesen.

fog kettő

2010.10.18. 20:23 - hwg

Ma reggel irány Kecsó. Család ott van. Csenge fogorvos, 40 perces cucc volt, 2 fog rendezése. Hősies a csirke, néha nevetett, valszeg sok volt a cucc. Zalánnal kiröhögtük a parasztot. Már nekem is kínos volt, mert szemberöhögtem és legyintettem egyfolytában, az meg kényszeredetten vigyorgott. Most itt a postán, átveszem az idézésünket. Beteg.

nem-szabadnap

2010.10.17. 22:20 - hwg

Ma 3kor meccs, így szabadnapot kaptam. Persze Pistabá elmondta, h megjött a következő per, amiben a köcsög beperel mindenkit. Ez jól elcseszte a délutánomat. De legalább a képeket rendbe tettem. Munkára kevés idő maradt. Még egy film se fért bele. Szuper.

bréking: megint bepereltek! :)

2010.10.17. 21:49 - hwg

Steiner "koronatanú" Sándor ismét beperelt minket. Most ő a felperes, az alperes pedig 6 másik tulajdonos (az utolsó, nyolcadik tulaj nem jött el). A per tárgya: szabadságjogok/személyiségijogok/jóhírnév/becsület megsértése. Amiért le mertük írni, hogy agresszív, ezért beperel mindenkit, aki jelen volt. :) Mindenesetre kiröhögtem a szomszéd nőt, az meg nézett, mint Rambo (!!!). Megjegyeztem, h kemény, mint a mamutszar, erre bement. Nem értem. Illetve értem, de akkor is. Minek beperelni egyszeri embereket?

Csenge megint fogorvosnál

2010.10.15. 15:26 - hwg

Fogorvos megint. Balázs aszonta, h Csenge fogai nagyon durvák. Legalább hatot kéne csinálni. Amit betömött, abból este lejött egy darab is. El is keseredtem, h neki hasonlatosak a fogai az enyémekhez. Ez biza nem jó. De ez van. Délután toltunk egy kis főteret is, minifánkkal meg fán lógással. Csenge jutalmul zhuzhu hörcsögöt kapott.

sas fórum

2010.10.13. 20:48 - hwg

Megvolt a prezi. Aszonták, jó volt, kérdések és reakciók alapján sikerült elérni az ingerküszöböt. Sikerült újat mondani a szakmának talán. A nyitó és a záró plemáris nagyon jó volt. Nagy emberek szóltak, h a Föld kampó, csináljunk valamit. Sajna a vacsiról el kellett jönnöm, mert otthon leállta fűtés...

munka a társalgóban

2010.10.12. 19:12 - hwg

Ma nagyon rugalmas volt a tornára menetel. Csenge nem nyafogott, csak a foga fájt. Időben ott voltunk, bementünk a kocsival, megnéztük a társalgót is. Szuper volt. Dolgozni is tudtam eleget wave nettel. Utána cicateszt a társalgóban. Nagyon jót tett, h megbeszéltük ezt a kiscsajjal.

szorgos vasárnap

2010.10.10. 19:09 - hwg

Reggel 9kor meccs. Nem volt rossz, de a sasok túl jól dobnak. Utána vasúttörténeti park Tiborral meg Fédrával, jót vonatoztak a csirkék. Délután megvolt a fúrás meg a gyerkök örömére a lichthof takarítás is. Még gesztenyesüni is lett a termékeny mapon. Szeretem az ilyen hétvégéket. Erőt adnak mindenkinek.

Angéla szülinapi zsúr vs. Erdőkertes

2010.10.09. 22:07 - hwg

Ma volt Angéla parti napja. Ezért csak bevásárlás volt. Délután jött az ötletem, h Zalánt elviszem Erdőkertesre. Így is lett, jó volt, még ha kicsit kómás is volt. Mindig a tévét akarta nyomogatni. Mamma viszont nem járt jól, nem tetszett neki a parti (a vendégbánás része, meg a tisztaság), Csenge viszont jól érezte magát. Ez a lényeg. Sokat táncoltak meg minden.



süti beállítások módosítása